Áprilka és a Blau Montag

2013.06.30 21:57
Hrabalnak utolsó éveiben írt, időskori novelláiból született a magyar kiadású Macska-maszkabál, avagy gyónás feloldozás nélkül. Egy ifjú amerikai hölgynek, egy bohemista Hrabal-kutatónak írott levelek jelentik a kötet gerincét, köztük a régi céhes szokást a Blau Montagot felelevenítő Korhelyhétfő.
 
„Én ezt az alkotómódszert választottam mottómul, membra disjecta, kollázs, de én szövegeket illesztek egymáshoz, amelyekról úgy gondolom, hogy együtt egészet alkotnak, arról akarok írni az Arany Prágának, hogyan szoktuk megünnepelni a Korhelyhétfőt a Tigrisben, ahol csaposi és üzletvezetői minőségben a virzsíniát pöfékelő Procházka úr uralkodott, ő szabta meg, ki kap sört és ki nem. Procházka úr, aki már réges-rég nyugdíjban volt, úgy szerette a pilsenit, hogy miután otthagyta a Tigrist, a Continental Szállóban, a Contiban csapolta tovább a sört. Ott a pincében úgynevezett rövidre zárt vezetékből csapolta a sört a füles korsókba és poharakba, ezeket aztán berakta a felvonóba, megnyomta a gombot, és a lift felvitte az étterembe azt a folyékony kenyeret, azokat a vajjal megkent karéjokat, ahogy a Tigrisben nevezték a pilsenit. 
 

És egyszer, amikor megnyomta a gombot a Conti pincesöntésében, hát utoljára emelkedtek a mennybe a poharak, mert Procházka úr már egyedül maradt a söntésben, már lefelé jöttek az üres poharak és korsók, mert Procházka úr halott volt. Olyan nincs, hogy egy cseh csapos megszökjön a csap mellól! Az infarktustól leterítve Procházka úr ott maradt egyedül a Conti Hotelben. A pincében.
 
Az Arany Prága udvari fényképésze, az, aki a Kalendárium majd összes fotóját csinálja, megbízást kapott a Conti Szállótól... Ha majd belép a szállodába a milliomodik látogató, akkor mutasd meg, Fločiček, mit tudsz! Lefényképezte a hotel milliomodik vendégét, megkapta az előleget, és így a Tigris helyett a Jelínekékhez ment, ahol el is lopták a dzsekijét, s benne nemcsak a két ezres bankót, de a filmet is, amin a Continental Szálló milliomodik látogatója volt... tizenhét évig várt erre a vendégre, és amikor végre megcsípte, hát nemcsak a külföldi útról csúszott le, de a lehetőségről is, hogy újabb tizenhét évet várjon a kétmilliomodik kliensre... Most fonoterápiával kúrálja magát, állandóan zenél... Prágát nem adjuk, inkább porig romboljuk... és mindennap Korhelyhétfőt tart...
 
Mostanság az jellemzi a Korhelyhétfőket, hogy az Arany Prága hallgatag munkatársainak fenntartott sarokban üldögélő vendégek már hat órakor tökrészegek, az egész számla be van már vonalkázva, mint Vincent van Gogh festménye, a Stoppelfelder... Szántóföld, tarló, vonal vonal mellett, rézsút dűlő ecsetvonások, egy méter sör, két méter sör, mert az Arany Prága Korhelyhétfői fiatal férfik és nők folytatásos előadásai, akik nemcsak az AIDS-t, de a májzsugort és a lépbajt is lábon hordták ki. És én szeretem őket, mert az Arany Prága csupa narancsszínű ranettalma, és majdnem mindegyiket a mélabú férge rágja...