PIVOVAR NOVÁ PAKA

A sörfőzés hagyománya Nová Paka-ban is több évszázados múltra tekint vissza, tulajdonképpen egyidős a 13. században alapított várossal. A mai sörgyár megépítéséről 1870-ben döntöttek a város polgárai és a részvény sörfőzde gyönyörű neogótikus épületében már 1872-ben megkezdődhetett a sörfőzés.

 Az 1948-as államosításig sikeresen prosperáló céget több más sörgyárral összevonták és ezzel kezdetét vette a gyár halódása. A gyár bezárásának gondolata is többször felmerült, utoljára 1988-ban. A döntést azonban sikerül elódázni, így a gyár folyamatosan üzemelt a privatizációig.

A magánosítás igazi fellendülést hozott a gyár életében, mely egyike maradt a Csehországban működő független sörfőzdéknek. A tradíciókra nagy hangsúlyt fektető vezetés őrzi a sörfőzési tradíciókat, melyeknek köszönhetően a sörgyár a hagyományos nyitott erjesztőkádas eljárással főzi alsó erjesztésű söreit. A minőség másik garanciája a sörfőzéshez használt víz, melyet saját, 100 méter mély artézi kútjukból nyernek.

A szocialista időszakban halára ítélt sörgyár igazi virágzása a 21. században kezdődött, amikor a tradicionális termékek mellett egyre újabb és újabb sörkülönlegességekkel – mint például az ízesített és az idénysörökkel – jelentek meg a piacon, melyekkel számos elismerést vívtak ki, mind Csehországban, mind az exportpiacokon, így Magyarországon is.